Rétvári Bence azt mondta, a mostani nemzeti konzultációt azért indították, hogy megtudják, a magyarok a brüsszeli állásponttal vagy a magyar kormánnyal értenek egyet a demográfiai problémák megoldása ügyében.

Hangsúlyozta, szükség van a magyar emberek támogatására, mert ha egyértelmű felhatalmazást adnak a kormánynak, akkor jobban meg tudják védeni az országot a betelepítéstől.

Az államtitkár szerint Brüsszelben nem hisznek az európai családokban, ezért gondolják, hogy a népességfogyásra a bevándorlás a megfelelő válasz.

A családok támogatása helyett "erőszakosan, kényszerítve" arra próbálják rávenni a tagállamokat, hogy a bevándorlással pótolják a hiányzó embereket - vélekedett.

Hozzátette, ha azt látnák, hogy a kvótákra van fogadókészség, azonnal megkezdenék a betelepítést, ezzel viszont ahelyett, hogy megoldanák a problémát, újakat generálnának.

Közölte, a kormány ezzel szemben úgy gondolja, lehet jó családpolitikát folytatni. Emelletti elkötelezettségét mutatja, hogy 2010-ben 1000 milliárd alatt volt, jövőre pedig 2000 milliárd forint fölött lesz a családok támogatására fordított összeg.

Rétvári Bence kitért arra is, a nemzeti konzultáció legfontosabb kérdése, hogy a családok támogatása fontos-e a magyaroknak.

Kikérik az emberek véleményét arról is, hogy részesítsék-e kétharmados védelemben a legalapvetőbb családi támogatásokat, mivel  2002 után a szocialista kormányok elvonták az Orbán-kormány biztosította családtámogatások egy részét - tudatta.