A táblabíróság az ország területére behozatallal, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 58 esztendős férfit, és a szabadságvesztés mellett öt évre kiutasította Magyarország területéről.

A vádlott 2017 elején hitelből, 4800 euróért marihuánát vásárolt Albániában, hogy a drogot Olaszországba csempéssze. A 11,283 kilogramm össztömegű kábítószert 16 műanyag tasakba osztotta szét, majd elrejtette a fiától kölcsönkért gépkocsiban, úgy, hogy a jármű belső küszöbét minkét oldalon megbontotta, és ott rejtekhelyeket alakított ki.

A férfi január 13-án délután indult el Koszovóból, másnap pedig a tompai határátkelőhelyen jelentkezett belépésre. A kocsi átvizsgálása során a pénzügyőrök megtalálták az elrejtett marihuánát. A kábítószer-szállítmány összes hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának legalább 9,9-szerese volt, 10 gramm híján elérte a különösen jelentős mennyiség alsó határát.

Döntésével a táblabíróság megváltoztatta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott cselekményét kábítószer-kereskedelem helyett az enyhébben minősülő kábítószer birtoklásaként ítélte meg, és büntetését nyolc év fegyház helyett hat év börtönre enyhítette.