Fülöp Attila azt is elmondta, hogy mintegy 3,3 milliárd forinttal segítik az országban hat, komplex kommunikációs igényű emberek támogatását szolgáló úgynevezett AAK-módszertani központ kialakítását.
 
A debreceni központnak a Tiszántúli Református Egyházkerület Immánuel otthona ad helyet. A debreceni és a már átadott szegedi és kaposvári után a napokban Miskolcon, Budapesten és Zalaegerszegen nyílik ilyen központ - jelezte az államtitkár.
 
Felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon mintegy félmillió fogyatékkal élő ember van, a családtagokkal együtt milliós nagyságrendű az érintett. A fogyatékosok világnapjának annyi értelme van, amennyit "a mindennapokban magunkkal tudunk vinni a segítségre szorulókhoz" - figyelmeztetett. A segítség pedig csak akkor sikeres, ha a társadalom befogadó, és valamiféle önállóságot vagy biztonságos gondoskodást tud adni - tette hozzá.
 
Az államtitkár kiemelte: a kormány idei döntése alapján a jövő évtől a szociális ellátások területén nagyarányú, mintegy 40 milliárd forint értékű normatívaemelés történik.
 
A debreceni AAK-központ átadásán Fülöp Attila fontos lépésének nevezte a kommunikációs akadálymentesítés segítését. "Ha nincs kommunikáció, akkor semmi nincs", sem befogadás, sem integráció - fogalmazott.
 
Ezért alapvető célnak nevezte az olyan fejlesztések támogatását, amely segíti a rászorulókat a kommunikációban. Megemlítette a siketek és nagyothallók jelnyelvi videorendszerének, a vakok "távszem" szolgáltatásának idei beindítását, valamint a halmozottan sérültek kommunikációját segítő AAK-módszertani központok létrehozását.
 
Tóth Tibor, az AAK-központokat működtető Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ (NFSZK) Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: az európai uniós Montázs-projekt keretében létrejövő centrumokban kompetenciafelméréssel, tanácsadással, speciális kommunikációs eszközök kölcsönzésével és speciális segítő szolgáltatásokkal támogatják a kommunikációban korlátozott, halmozottan hátrányos embereket.
 
Fekete Károly tiszántúli református püspök azt mondta, intézményük nem csupán helyet ad az AAK-központnak, a református egyháznak fontos része a kommunikáció, ezért is nevezik a protestáns egyházakat igehirdető egyháznak.
 
A püspök emlékezetett rá, hogy 2016-ban Debrecenből indult el a "Fogyatékos testvérein befogadásáról" című kezdeményezés, amelyet 2017-ban, a reformáció évében az egyház zsinata is állásfoglalásként elfogadott.
 
Győri Zsófia, az AAK-központnak helyet adó Immánuel otthon igazgatója azt mondta, a kommunikáció jog és nem kiváltság, ezért mindent megtesznek a náluk gondozott halmozottan fogyatékos gyerekek kommunikációs fejlesztése érdekében.
 
Ezt segítő eszközöket először 2003-ben szereztek be, 2007-ben 13 millió forint pályázati pénzből korszerűsítették eszközparkjukat, most pedig, az AAK-központ keretében 21 millió forint ráfordításával segíthetik "a súlyos kommunikációs akadállyal" élő embereket - fűzte hozzá.