Nemesi Pál egészségügyi programját bemutató sajtótájékoztatóján azt mondta, egy települést jellemzi, mennyiben viseli gondját az időskorú vagy beteg embereknek.
 
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját betöltő építési vállalkozó szerint a lakosság egészségi állapota és az egészségügyi ellátás színvonala a befektetők számára is fontos szempont.
 
Támogatni kell a háziorvosok eszközbeszerzését, hogy egyes vizsgálatokat már helyben elvégezhessenek - közölte Nemesi Pál, aki gesztusértékű lépésnek tartaná a háziorvosok mentesítését az iparűzési adó alól.
 
Hozzátette, a sorban állás megfelelő informatikai háttérrel, szervezéssel jelentősen csökkenthető lenne. A rászorulók számára kialakítandó gyógyszer-házhozszállítással időt, kényelmetlenséget lehetne megspórolni - mondta a politikus, aki az egyedül élő idősek számára vészhívórendszert is működtetne.
 
Nemesi Pál közölte, ellenzi - az önkormányzati tulajdonban álló - egykori egyes kórház épületének tervezett értékesítését, szerinte az ingatlannak az időskori ellátásban juthat fontos szerep.
 
Németh László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikai központjának - a polgármesterjelölti program egészségügyi részének kialakításában részt vevő - elnöke kifejtette: az önkormányzat feladata az alapellátás biztosítása. A szakember szerint az alapellátás súlyponti szerepét meg kell erősíteni, hiszen itt találkozik a páciens először orvossal, sok betegség ellátása már ezen a szinten megoldható.
 
Németh László azt mondta, lakosság közeli ellátást kell biztosítani. Példaként a vérvételt említette, amely szerinte akár az alapellátás szintjén megvalósítható lenne.