Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint a terheltek három szintből álló, fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki. A vagyonvédelmi szolgáltatást ténylegesen nyújtó három cég alkalmazottait papíron alvállalkozóként bevont gazdasági társaságokhoz jelentették be, azt a hamis látszatot keltve, mintha ezen társaságok a gyanúsítottak cégeitől független vállalkozások lennének. A valóságban az alvállalkozó cégeket kizárólag a bűncselekmény elkövetése érdekében hozták létre a gyanúsítottak, s ezen fantomcégek élén strómanok álltak.
 
A fantomcégek fiktív költségszámlákat állítottak ki, melyeket a gyanúsítottak könyvelésükben felhasználtak, így jogosulatlanul elkerülve a forgalmi adó befizetését. Emellett a munkáltatói járulékfizetés csökkentése érdekében a fantomcégeknél a vagyonőröket heti 10 óra munkavégzésre jelentették be, jóllehet az a valóságban a 40 órát is meghaladta.
 
A főügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, az eljárás meghiúsításának veszélye valamit a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelésére - tudatta az ügyész.