Balogh János országos rendőrfőkapitány elmondta, a kormány a határőrizet megerősítéséről szóló döntésének megfelelően a rendőrség létszáma háromezerrel bővült, a határvadász bevetési osztályok száma pedig a korábbi hétről tizenötre nőtt.

 A létszám feltöltésére, a szükséges eszközök beszerzésére, valamint az infrastruktúra kialakítására a kormány több mint 96 milliárd forint forrást biztosított. Győrben már elkészült, Szombathelyen pedig hamarosan átadják a szegedihez hasonló épületkomplexumot, amely kulturált elhelyezést biztosít az állománynak - közölte a vezérőrnagy.

 A szegedi laktanyát egy korábbi katonai kollégium átépítésével alakították ki: három épületet felújítottak, és egy újat is emeltek. Összesen 227 kettő-, három-, illetve négyszemélyes körlet készült el, egy különálló épületben 98 garzont alakítottak ki, ahol a rendőrök hozzátartozójukkal együtt lakhatnak - tudatta a főkapitány.

 Hozzátette: a laktanyában helyezik el két határvadász bevetési osztály 418 fős állományát, és az objektumban működik a Nemzeti Nyomozó Iroda szegedi regionális osztálya is.

 Az 5,7 milliárd forintos beruházás kivitelezője a West Hungária Bau Kft. volt.

 Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója hangsúlyozta, az elmúlt években a rendőrség feladatai között prioritást élvezett a zöldhatár védelme, ezzel párhuzamosan zajlott nemzetközi együttműködéssel az embercsempészés elleni fellépés. Több száz embercsempész ellen indult eljárás, és több tucat embercsempész-hálózatot sikerült fölszámolni.

 A kormány határozott döntéseket hozott a tömeges migráció kezelésére: a jogi környezetet az adott helyzethez igazította, az ideiglenes biztonsági határzár kialakításával, műszaki és technikai fejlesztésekkel javították az élőerős őrzés hatékonyságát, új objektumok épültek és épülnek, megújították a gépjárműparkot, továbbfejlesztették a rádiórendszert, és megkezdődött az új kézi lőfegyverek beszerzése - mondta az altábornagy.

 A rendőrség példaértékű együttműködést alakított ki a honvédséggel, a polgárőrséggel, az önkormányzatokkal. A többletfeladatok ellenére nem alakult ki közbiztonsági deficit, és nincsenek Magyarországon no-go zónák sem - közölte Papp Károly.

 Az illegális migráció azonban nem szűnt meg, a terelőhatás érvényesülése miatt részben áttevődött a magyar-román és a magyar-horvát határra. A szomszédos országok társszerveivel kialakított együttműködésnek köszönhetően azonban minden elfogott határsértőt visszavesznek - tudatta a főigazgató.

 Az elmúlt hónapokban egyre többször előfordult, hogy a migránsok kamionban, vasúti szerelvényekben megbújva vagy a határátkelőhelyeket megkerülve próbáltak illegálisan Magyarországra jutni - mondta az altábornagy.

 Papp Károly leszögezte, a Készenléti Rendőrség a szükséges erővel és eszközökkel biztosítja a határ védelmét, és elkészültek a tervek, amelyek alapján nagyobb migrációs nyomás esetén a honvédség, illetve más rendőri erők ismét bekapcsolódhatnak ebbe a munkába.