"Mindig szerettem Szegeden fellépni. Csodálatos környezetben, egy nagy létszámú zenekarral fogok játszani. Lesznek köztük új kollégák is, és a mögöttem lévő ötven év emlékeit próbálom a színpadon visszaadni" - mondta Balázs Fecó az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
 
Mint fogalmazott, számára a dalok jelentik a közös nyelvet a közönséggel, ezekben van az erő. Kiemelte, hogy dalait barátja és alkotótársa, Horváth Attila szövegei hozták csodálatos szinkronba. Beszámolt arról, hogy október 3-i szegedi műsorában az 1967-es Neotontól a tavalyi Korál-koncertig minden benne lesz, ami vele és a zenekarával kapcsolatos.
 
"A templomok, a zsinagógák misztikus jelleget adnak az előadónak. Különös érzés lesz itt fellépni, más környezetben szólalnak meg a dalok és ezt a közönség is érzi. Akárcsak a harminc éve tartó sitkei kápolna melletti koncertek esetében" - jegyezte meg.
 
Balázs Fecó azt mondta, számára a zene a legjobb terápia, bármit is mondanak az orvosok. Hozzátette: drukkol Demjén Rózsinak, hogy mielőbb felépüljön és még az idén színpadra lépjen.