A közelmúltban több sajtóorgánumban tévesen jelent meg, hogy 2018. június 1-jétől kizárják a közfoglalkoztatásból azokat a személyeket, akik három éven belül egy éve már közfoglalkoztatottak - tette közzé a Belügyminisztérium.

Nincs olyan szabály, hogy három éves időszakon belül egy év lesz a közfoglalkoztatási jogviszonyban eltölthető maximális időtartam. A vonatkozó kormányhatározat korábban valóban tartalmazott ilyen rendelkezést, azonban a Kormány a közfoglalkoztatás 2018. évi céljairól és a közfoglalkoztatás szempontjából kiemelt települések meghatározásáról szóló 1952/2017. (XII. 13.) Korm. határozatának 4. a) pontjával 2018. január 1-jétől hatályon kívül helyezte azt.

Fontos kiemelni továbbá, hogy a közfoglalkoztatás 2018. évi céljai között változatlanul első helyen szerepel az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezhető álláskeresők közfoglalkoztatásból kilépésének ösztönzése.