A felmérés szerint a 60 év felettiek kicsit több mint ötöde vásárol személyesen, közel ugyanennyien megkérnek valakit, hogy intézze el helyettük az ajándékok beszerzését, és mintegy 40 százalékuk nem tervez ajándékokat venni.
 
A CIB Bank felmérésére adott válaszokból kiderül, hogy a 60 év feletti generáció tagjai közül csak 37 százalék  tervez beltéri ünneplést a családdal, 2 százalék kültéren ünnepel majd, míg 39 százalék telefonon vagy az interneten keresztül "találkozik" majd szeretteivel. Több mint ötödüknél idén elmarad a karácsonyozás, 15 százalék pedig nem tudja még, hogyan lesz idén az ünnep.
 
Ami a bankolást illeti, a 60 éven felüliek közel háromnegyedének van bankszámlája, és közülük mintegy 27 százalék internetbankot, 10 százalék pedig banki mobilalkalmazást is használ. A banki szolgáltatások közül a kártyás fizetés, illetve a készpénzfelvétel a legnépszerűbb az idősebbek körében a felmérés tanúsága szerint.
 
A 60 év felettiek közel 70 százaléka rendelkezik otthoni internettel, melyet nagyjából fele-fele arányban használnak asztali számítógépen (51 százalék) vagy laptopon (49 százalék). Ennek megfelelően a legtöbben ugyan telefonon tartják most a kapcsolatot a rokonokkal, barátokkal (74 százalék), de interneten keresztül is sokan lépnek kapcsolatba ismerőseikkel (27 százalék) - közölte a pénzintézet.