Trócsányi László elmondta: a szeptemberben induló felújítás révén a 21. századi felsőoktatás követelményeinek megfelelő infrastruktúra jön létre. Ez a fejlesztés is azt mutatja: nem igaz az az állítás, hogy a kormányzat büntetné Szeged városát - tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a kormányzat az ország versenyképessége szempontjából fontosnak tartja a jogászképzés fejlesztését és különös figyelmet szentel a vidéki jogászképzésnek. Ma a 6200 joghallgató közül csaknem háromezer az öt vidéki jogi kar valamelyikén tanul; utóbbiak tanulmányait 2016 óta évente 250 millió forinttal támogatja a kormányzat jogászösztöndíj-programok keretében - jelezte. További 250 millió forint jut évente kutatások és oktatásfejlesztési projektek támogatására, így országos szinten már több mint kétmilliárd forintnyi külön támogatáshoz jutott a jogászképzés az elmúlt években - fűzte hozzá.

Trócsányi László elmondta: a jogi karok infrastruktúrájának áttekintése során állapította meg a kormány, hogy a szegedi karnak otthont adó épület rekonstrukcióra szorul. Ezután született meg a döntés a támogatásról - tette hozzá.

Arról is szólt a miniszter, hogy két évvel ezelőtt a kormány már jóváhagyott 650 millió forintot a szegedi jogi kar épületének bővítésére, így immár 1,65 milliárd forint használható fel a 21. századi infrastruktúra kialakítására.

A felújítás idején a kar bérelt épületekben működik majd - közölte Trócsányi László.