Testalkattól, és ruházattól függően mindössze néhány perc alatt kihűl az emberi test, ha jeges vízbe esik. Ha megtörtént a baj, sok esetben nagyon kevés az esély a megmentésére, mondják a katasztrófavédők, mégis minden évben van néhány eset, amikor beszakadt jég alól kell kimenteni valakit. Ezeknek a balesetek legtöbbször a felelőtlenség az oka, hiszen például folyószakaszokon minden esetben tilos a jégre menni.

„Lehetnek benne olyan áramlatok, ami befolyásolja a víz hőmérsékletét, vagyis a jég fagyását. Ez fentről nem fog látszani, viszont elképzelhető, hogy az egyik helyen megfelelő vastagságú, pár méterrel arrébb viszont alig néhány centiméter a jég. Nincs baj azzal, ha valaki a téli sportok szerelmese, de be kell tartani a szabályokat, mert a vízben 3-5 perc alatt annyira kihűlhet valaki, hogy gyakorlatilag esély sincs a megmentésére” – tudtuk meg Tátrai Jánostól, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivőjétől.

Ha már megtörtént a baj, a lehető legrövidebb időn belül mentőt kell hívni, néhány perc késlekedés is az életébe kerülhet annak, aki alatt beszakad a jég.

„Ha valaki egyedül van, és beszakad alatta a jég, meg kell próbálni a jég felszínére kikapaszkodni, és minél nagyobb test felülettel, kúszva megközelíteni a partot. Ha kiért, akkor pedig azonnal le kell vetkőzni. Mindegy, hogy mennyire fázik valaki, a vizes ruházattól meg kell szabadulni. Amit biztosan nem szabad, az meleg autóba beülni, vagy meleg lakásba menni, meg kell várni a mentők kiérkezését” – tájékoztatott Seller András, a Szegedi Vízi mentő és Tűzoltó Szakszolgálat vezetője.

A szakemberek egyúttal arra figyelmeztetnek, aki korcsolyázni szeretne, olyan, kijelölt helyet válasszon, ahol folyamatosan mérik a jég vastagságát, mert a legbiztosabban így kerülhetők el a balesetek.