Serfőző Katalin közölte, a gyanú szerint a jogász három ügyféltől vett át pénzt, az ügyvédi letétbe helyezett összegeket kizárólag ingatlan adásvételre használhatta volna fel. Az ügyfelek azt is kikötötték, hogy az ügyvéd harmadik személynek csak írásbeli engedélyükkel fizethet a rábízott pénzből. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított az ügyfelek által átutalt 38 millió, 27 millió  és 3,3 millió forintot nem a megállapodás szerint kezelte, hanem saját céljaira használta fel.
    
A férfi ellen jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt, valamint az is feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi a bizonyítási eljárás veszélyeztetésére törekedhetne – tudatta az ügyész.