A fejtetű elsősorban az általános iskolákban, de esetenként az óvodákban és bölcsődékben is megjelenik. A fejtetű fertőző betegséget nem terjeszt, ártalma elsősorban a viszketés és vakarózás, amely felsebzi a bőrt és ennek következtében másodlagos bőrgyulladás alakulhat ki. Elsősorban közvetlen érintkezés útján terjed, leggyakrabban úgy, hogy játék közben a gyerekek feje egymáshoz ér. Azonban egyik személyről a másikra bizonyos, közösen használható tárgyakkal - például sapkával, fésűvel, hajkefével - is átvihető.

A megelőzés egyik leghatékonyabb tényezője a szülői gondoskodás. Fontos, hogy otthon fordítsunk kellő gondot a rendszeres hajápolásra, a hajmosásra és fésülködésre valamint ellenőrizzük gyermekeink megfelelő tisztálkodását. Továbbá hasznos, ha időről-időre átvizsgáljuk a gyermek haját, nincs-e benne élő tetű vagy serke.  Amennyiben ezekre a tevékenységekre nem helyezünk hangsúlyt, megeshet, hogy a hajra került fejtetű könnyen és gyorsan elszaporodik.

Előfordul, hogy a szülői gondoskodás ellenére közösségben mégis megfertőződik gyermekünk. Ilyenkor használjuk a gyógyszertárakban, drogériákban megvásárolható tetűirtó szereket. A megvásárolt irtószert minden esetben a címkén lévő használati utasítás szerint, nagy gondossággal alkalmazzuk. A címkén feltüntetett hatás kizárólag az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által engedélyezett, OTH engedélyszámmal ellátott, az Országos Epidemiológiai Központ által hatástani szempontból bevizsgált tetűirtó szerek esetén garantálható.

A készítmények hatása vegyi úton érvényesül, így azok a lárvákat és tetveket (készítményenként különböző időtartam alatt) biztosan elpusztítják. Az engedélyezett tetűirtószereket kétféle módon bedörzsöléssel és bekenéssel alkalmazhatjuk. A kezelést követően különös gondot kell fordítani az elhalt serkék hajszálakról történő eltávolítására. Mivel a serkék cementszerű anyaggal erősen rögzítettek, ezért erre a célra csak a sűrű fogazatú fésű vagy az egyenkénti (két köröm közé fogva, esetleg csipesszel történő) lehúzás alkalmas, de egy-egy serke a hajszállal együtt le is vágható. A haj serkementessége jelzi, hogy a kezelést gondosan végezték el.