Herczeg Tamás igazgató csütörtökön a fesztiválhelyszínt bemutató bejáráson elmondta: az idei év újdonsága, hogy bővül a közönségtér, az előadások előtt és a szünetekben is minőségi kiszolgálás várja a nézőket.

Az évad programja elnyerte a közönség tetszését, a jegyértékesítés időarányos adatai a tavalyi rekordot hozó évnél is jobbak, elsősorban az idei musical bemutató, A Notre Dame-i toronyőr népszerűségének köszönhetően - fogalmazott az igazgató. 

Herczeg Tamás bízik abban, hogy az évad végére annak ellenére sikerül a 2016-oshoz hasonló eredményeket elérni, hogy a fesztivál kisebbik játszóhelyén, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a rekonstrukció miatt idén nem tartanak előadásokat. A bevétellel párhuzamosan azonban a fesztivál szervezésének kiadásai is jelentősen emelkedtek, jelentős költséggel jár a mobilszínpad és az öltözők felállítása - tette hozzá a szakember.

Hamarosan befejeződik a nyitóelőadás, a Tosca díszleteinek építése is. Bartha József absztrakt teret álmodott a színpadra. Az előadás látványvilágát különlegessé teszi az is, hogy a közönség a robotkamerák kivetített képét is figyelve közelről láthatja a szereplők, így a Toscát játszó Rost Andrea, a Cavaradossit alakító László Boldizsár és a Scarpiaként fellépő Kálmándy Mihály arcát.