Hegedűs Anita közölte, a Kultúrpalota felújítása során kialakított kilátóból rálátni majd a Tiszára, a Móra-parkra és a szegedi belvárosra. A kilátó különlegessége egy kronoszkóp lesz: a fejlesztés alatt álló eszközbe belenézve egy három dimenziós animációt látni majd, mely az egykori belvárost szemlélteti.
 
A különleges animációban feltűnnek olyan épületek, építmények, melyek ma már nem láthatóak. Megjelenik majd a szegedi vár, az egykori halpiac, a Belvárosi híd helyén állt hajóhíd és az egykori vasúti híd is. A távolban látható lesz a Szent Demeter templom, mely helyére a dómot emelték, vagy a Schaffer-ház, mely a mai Égő Arany emeletes ház helyén állt.
 
A Móra-múzeum felújítása után bárki felsétálhat majd a kilátóba és felfedezheti az 1870-es évek nyüzsgő szegedi belvárosát, melyet eddig csak fotókon keresztül ismerhettek meg az érdeklődők - tudatta a muzeológus.