Az önkormányzati választásokon a Fidesz és a KDNP támogatásával induló politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, tarthatatlan a szegedi közlekedési helyzet, dugókban vesztegelnek az autósok.
 
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját is betöltő építési vállalkozó szerint a szegedi közlekedés komplex átalakítására lenne szükség, amelynek fontos eleme a harmadik szegedi híd megépítése.
 
Nemesi Pál kifejtette, a város vezetősége 2002-ben vetette föl a harmadik híd építését, 2006-ban pedig már a tervtanács is foglalkozott a témával, a megvalósítás azonban nem haladt előre.
 
Az elmúlt hetekben végzett munka alapján kiderült, megépíthető a tiszai átkelő - közölte a politikus. Hozzátette: szegedi látogatása alkalmával Orbán Viktor ígéretet tett arra, hogy a Modern városok program keretében elkészül a beruházás.
 
Bartók Csaba, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke úgy fogalmazott, elfogadhatatlan Botka László "ígéretzuhataga". A polgármester hétszer ígérte meg a híd megépítését, érdemi munka azonban nem folyt, az előkészítés sem kezdődött meg - tette hozzá.
 
Botka Lászlónak annak ellenére nem sikerült kormányzati támogatást szereznie, hogy 2010 előtt nemcsak polgármester, hanem országgyűlési képviselő, az MSZP befolyásos politikusa is volt - mondta Bartók Csaba, hozzáfűzve: lehet, hogy már akkor is a "kommunikáció- és együttműködés-képtelenség" volt jellemző rá.
 
A Modern városok program szegedi kommunikációjáért felelős politikus szerint az önkormányzatnak lett volna anyagi kerete arra, hogy előkészítse a beruházást.
 
Bartók Csaba leszögezte, a szegediek megérdemlik, hogy jól szervezett közlekedésű városban éljenek. A Fidesz helyi szervezete ezért megválasztása esetén minden támogatást megad Nemesi Pálnak ehhez a munkához - közölte a kormánypárti politikus, aki ígéretet tett arra, hogy - ha elnyerik a szegediek többségének támogatását - a híd hamarosan meg fog épülni.