Vádemelést javasol a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság három férfi ellen, akik 2016-ban és 2017-ben az ország öt megyéjében, valamint Budapesten összesen 12 telephelyre törtek be. A 42 éves hódmezővásárhelyi D. Attilát és a 35 éves baksi Á. Csabát a Békés megyei rendőrök 2017. március 29-én fogták el Csongrád közelében, két nappal később a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat. Harmadik társuk, a 49 éves szegedi K. Ferenc 2017. április 7-e óta van előzetes letartóztatásban.

A mackós banda tagjai nem szerették, ha betörés közben fotózták őket
 


A bűncselekmények többségét a gyanú szerint hárman követték el, cégek, vállalkozások telephelyeire törtek be. A riasztórendszereket, megpróbálták működésképtelenné tenni, a biztonsági kamerákat pedig megrongálni úgy, hogy ne tudjanak róluk felismerhető képeket készíteni. Ennek érdekében az arcukat, illetve a testalkatukat eltakaró maszkokat is használtak. Elsősorban pénzt kerestek, különböző szerszámokkal vágták ki vagy feszítették fel a páncélszekrényeket, széfeket, amelyekből összesen több millió forintot vittek el. Orosházán és Tiszakécskén a pénz mellett több százezer forint értékű szeszes italt is loptak. Szegeden három alkalommal, Szolnokon kétszer követtek el bűncselekményt. Emellett Kunszentmártonban és Budapesten egy-egy telephelyről loptak el nagy összeget. Városföldön, Lajosmizsén és Sombereken a tulajdonosok, illetve a telepek őrzésével megbízott biztonsági szolgálat munkatársai megzavarták őket, ezért onnan semmit nem tudtak elvinni.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a lopás bűntett miatt folytatott nyomozást 2017. november 2-án lezárta. A büntetőeljárás iratait a rendőrség mindhárom gyanúsított ellen vádemelési javaslattal továbbította az Orosházi Járási Ügyészségre.