Akik 2021 szeptemberében szeretnének valamely felsőoktatási intézmény által meghirdetett képzésre jelentkezni, ma éjfélig tehetik meg.

Az alap-, mester-, osztatlan és felsőoktatási szakképzésekre a jelentkezéshez a Felvi.hu rendszerén keresztül lehet feltölteni a szükséges, már meglévő dokumentumokat, és megválasztani a jelentkezési helyeket. Azok, akik háromnál több helyet jelöltek meg, máig fizethetik be a kiegészítő eljárási díjat.

„A jelentkezési határidő után szerzett dokumentumok feltöltési határideje 2021. július 8.” – írja a Felvi.hu tájékoztatója.

A jelentkezés azonban hitelesítés nélkül nem érvényes, ezt február 20-ig lehet elvégezni az Ügyfélkapun keresztül vagy postai úton, az e-rendszerből letölthető hitelesítő adatlappal.

Bár a jelentkezési időszak statisztikái még nem elérhetők, az elmúlt két évben a gazdaságtudományi képzésekre jelentkeztek a legtöbben. Az Eduline szerint 2019-ben a második helyen a műszaki képzések voltak, míg 2020-ban a bölcsészettudományok álltak a második helyen. Idén a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem kínálatán az figyelhető meg, hogy bár több bölcsészettudományi szakot hirdettek meg az intézmények, általánosságban a műszaki szakokra több jelentkező vehető fel.