Kifejtette: idén tavasszal 86. intézményként egy nyíradonyi oktatási intézmény is csatlakozott a programhoz. Kevesebb mint három év alatt érték el ezt a számot - közölte a helyettes államtitkár, aki szerint ez azt jelzi, hogy a gyermekek, szülők és tanárok is látnak fantáziát a honvéd kadét programban.
 
Felidézte: a honvéd kadét programnak három szintje van, a legmagasabb szintet jelenleg egy intézmény képviseli: a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium. A cél az, hogy 2030-ig 8-10 ilyen intézmény legyen Magyarországon. Ruszin Romulusz elmondta, ha meglesz a kellő számú jelentkező már ősztől Nyíregyházán is elindul a kollégiumi képzés, így már két katonai kollégium lesz Magyarországon.
 
A HM helyettes államtitkára azt is megjegyezte: a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium végzőseinek több mint 70 százaléka tervezi, hogy egyenruhában folytatja az életét.