A vádirat szerint a vádlottak 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak a hatodrendű vádlott, Kalmár Gábor József, Botka László polgármester kabinetfőnöke által összeállított természetes és jogi személyek részére úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Így a város tulajdonában álló Szegedi Közlekedési Kft.-nek mintegy 41 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Kis Krisztina vezette bírói tanács szerdán hat vádlottat hallgatott meg. Az első- és másodrendű vádlott, Dózsa Gábor és Tóth István Tibor a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetői voltak; a harmadrendű vádlott, Forrai Gábor a vállalat parkolási üzletágát vezette korábban.

A negyedrendű vádlott, Mézes Ervin Szeged címzetes főjegyzője; az ötödrendű vádlott, Solymos László, Botka László (MSZP) polgármester általános helyettese, a hatodrendű vádlott, Kalmár Gábor pedig a kabinetfőnöke.

A közlekedési vállalat és az önkormányzat között létrejött szerződés alapján a társaság üzemeltette az önkormányzat tulajdonában lévő parkolóhelyeket. A parkolási díjak beszedéséből, a jegyek és bérletek eladásából származó bevétel az önkormányzatot illette, de a bevételeket a társaság szedte be és számolta el.

Az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik részesüljenek ingyenesen éves parkolóbérletben. A listát 2008-tól Kalmár Gábor állította össze, azt vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, az értekezletekről jegyzőkönyv nem készült. A listákat a negyed-és ötödrendű vádlott írta alá, az első- és másodrendű vádlott pedig utasította a parkolási üzletág-vezetőt a bérletek kiadására.

A 186-246 ezer forintos éves bérletek ellenértékét a szegedi önkormányzat a mai napig nem egyenlítette ki a társaság számára. Közgyűlési rendelet az ingyenes parkolóbérletek kiadásáról csak 2013. január 1-jén lépett hatályba.

Az első-, másod- és harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják. A másik három vádlott a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést felbujtóként követte el a vádirat szerint.

A vádlottak a bűncselekmény elkövetését tagadják. A sértettek, a Szegedi Közlekedési Kft. és a szegedi önkormányzat jogi képviselői a bíróság előtt elmondták: vagyoni hátrány nem keletkezett és az önkormányzati vagyon megóvásához fűződő tulajdonosi érdek nem sérült.

A bírósági eljárás a tanúk meghallgatásával folytatódik majd.

A tárgyalás kezdete előtt a 2015 decemberében feljelentést tevő Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón elmondta: véleménye szerint hivatali visszaélés miatt is nyomozást kellene elrendelni, és a közeljövőben "további csontvázak" hullanak majd ki a szegedi városvezetés szekrényeiből.

Úgy fogalmazott: megbukott és lebukott a szegedi városvezetés, "haveroknak, családtagoknak és szocialista pártkádereknek osztogattak ingyenes parkolóbérleteket". Botka László polgármester tudta nélkül szerinte ez nem történhetett volna meg; "megengedhetetlen, hogy választott vezetők bárhol Magyarországon visszaéljenek a köz bizalmával" - mondta.

A szegedi polgármesteri kabinet sajtóközleményt adott át az újságíróknak a tárgyalás kezdete előtt, melyben azt írják: Szegeden - ahogyan más nagyvárosokban is - több mint két évtizedes gyakorlat az ingyenes parkolási bérletek biztosítása a városi közélet fontos szereplőinek, köztük rendőrségi, ügyészségi, bírósági vezetőknek, önkormányzati képviselőknek, szegedi alkotmánybírónak.

Az MSZP országos központja által a témában kiadott sajtóközlemény szerint a Fidesz "koncepciós kirakatpert" próbál csinálni az ügyből, "Orbán Viktor egyedül esélyes kihívóját sározzák be".
 Hozzáteszik: a szegedi önkormányzati parkolási cég 1996 óta - "tehát már a fideszes városvezetés idején is" - ingyenes parkolási lehetőséget adott a város közéleti szereplőinek.