A kettős gyilkosság Újszegeden, a Szegedi Csillagvizsgáló közelében, egy erdős területen történt. A közelben dolgozók szerint az egyik áldozat már évek óta a kiserdőben élt, általában másokkal együtt. A fák között két hulladékból emelt bódé áll, a környékükön használati tárgyak, a fák között kifeszített kötélen száradó ruhákkal. Csütörtök délelőtt a helyszínelést követően a földön csupán egy véres takaró jelezte, hogy korábban ott bűncselekmény történhetett.

 A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetőt néhány órával a gyilkosság után fogták el. A férfira szerdán 20 óra után figyeltek fel körzeti megbízottak a belvárosban, és a kijárási tilalom megszegése miatt igazoltatták. A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve a ruházatán lévő vérszennyeződés. Kérdőre vonták, ekkor elmondta, nem sokkal korábban megölte két ismerősét.

A rendőrök megállapították, hogy a feltételezett elkövető egy szegedi kiserdőben bántalmazta, majd késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfiakat, hogy mindketten a helyszínen meghaltak.

A nyomozók a 31 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Ellene több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.