Tari Emese közölte, hogy Andrew Lloyd Webber varázslatos művét, melyhez Tim Rice írta a szöveget, Magyarországon - és egyben a volt szocialista országok között - először hivatalosan a szegedi Dóm téren mutatták be 1986-ban.
 
A szerzők 1971-es művükkel bebizonyították, hogy bibliai cselekményt is el lehet mesélni a rock és a beat zene segítségével. A merész elképzelés világméretű rajongásig vitte a darabot, mely a Broadway történetének legnagyobb sikerét hozta. Később többek közt Londonban, Svédországban, Ausztráliában, Párizsban, Spanyolországban, Brazíliában és Ázsiában is játszották a rockoperát. A musicalből 1973-ban Oscar-díjra jelölt film is született.
 
A rockopera jelentős mérföldkő a Szegedi Szabadtéri Játékok történetében is, mely akkor indult el azon az úton, hogy a hazai musicaljátszás meghatározó színhelyévé váljon.
 
A darab műsorra tűzésének aktualitást ad, hogy jövőre ünnepli Szeged a Fogadalmi Templom felszentelésének 90. évfordulóját. A székesegyház megépítése és az 1930-as évben rendezett ünnepi mise nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a következő évben megszülessen Magyarország azóta legnagyobb és Közép-Európa egyik legjelentősebb szabadtéri népszínháza. Szeged jelképe, a dóm azóta is a fesztiváltól elválaszthatatlan szimbólum.