Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a program keretében elsőként egyházi közösségi terek fejlesztésére írtak ki pályázatot tavaly februárban, ennek hétmilliárd forint volt a keretösszege és több mint ötszáz település pályázott. Idén ötmilliárdos keretösszeggel hirdették meg a pályázatot és várhatóan két hét múlva döntenek a nyertesekről.

Elmondta, hogy ezzel a pályázati kiírással olyan kistelepülések fejlesztése a cél, ahol a megfogyatkozó papság és lelkészség miatt nem lakik egyházi személy, de van pap- vagy lelkészlak, így azokat az épületeket közösségi élettel lehet megtölteni.
 
Ennek érdekében három pályázati lehetőséget kínáltak a falusi egyházközösségeknek. Épületfelújításra 15 millió forintig, az épületek eszközállományának fejlesztésére 5 millió forintig, világi közösségszervező egy évig történő foglalkoztatására pedig 2,3 millió forintig nyújthattak be támogatási igényt.
 
Utóbbi foglalkoztatottal azt a célt szeretnék elérni, hogy közösségszervezőként tehermentesíteni tudják a sokszor négy vagy akár hat települést is ellátó egyházi személyeket - mondta a kormánybiztos.