A politikus a külügyi bizottság üléséről beszámolva kifejtette: a Három Tenger együttműködés Lengyelország kezdeményezésére jött létre, és Magyarország támogatja. Ez az együttműködés nem áll ellentétben a visegrádi csoporttal (V4), hanem jól kiegészíti azt - vélte.
 
Hangsúlyozta: az együttműködés célja alapvetően a közép-európai térség gazdasági prosperitásának segítése a gazdasági, a közlekedési és a digitális infrastruktúra fejlesztése révén.
 
Emlékeztetett: a Három Tenger Kezdeményezés keretében befektetési alapot hoztak létre, amelynek Magyarország is részese. Az előző amerikai adminisztráció 300 millió dolláros felajánlást tett az alap javára, és fontos lenne, hogy a jelenlegi amerikai vezetés is fenntartsa ezt a felajánlást - közölte.
 
Elmondta: május 7-én a visegrádi és a balti országok külügyi bizottsági elnökei levelet küldtek a Három Tenger Kezdeményezés témájában az amerikai törvényhozás képviselőháza és szenátusa külügyi bizottsági elnökeinek és rangidős tagjainak.
 
A politikus közölte: az ülés egy másik témája a brit átfogó kül-, biztonság-, védelmi és nemzetközi fejlesztéspolitikai felülvizsgálatról készített jelentés, valamint a magyar-brit kétoldalú kapcsolatok jövője volt. Nagy-Britannia a szuverenitás, a biztonság és a gazdasági jólét fogalma köré definiálta a most megvitatott stratégiai keretet, amely összhangban van azzal a látásmóddal, ahogyan Magyarország tekint a nemzetközi helyzetre - mutatott rá.
 
Kiemelte: sajnálatos, hogy Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból, mivel sok kérdésben a magyarhoz közeli álláspontot foglalt el. Ugyanakkor ebben az új helyzetben, amikor bilaterális alapra helyezi Nagy-Britannia a kapcsolatait az EU tagállamaival is, meg kell találni az új lehetőségeket és nagy hangsúlyt kell helyezni arra, hogy az ország Közép-Európára és a V4-re figyelmet fordítson - magyarázta. Hozzátette: ezért a visegrádi országok és Nagy-Britannia parlamenti külügyi bizottságának vezetése a magyar V4-elnökség idejére találkozót tervez.
 
Németh Zsolt arról is beszélt, hogy a bizottság ülésén ugyancsak téma volt az Európa Tanács (ET) miniszteri bizottságának 2021-es magyar elnökségéről szóló politikai nyilatkozat. Remélhetőleg széleskörű politikai konszenzus alakulhat ki a magyar ET-elnökség mögött - mondta. Hozzátette: magyar elnökségi prioritás a nemzeti kisebbségek védelme, a vallásközi párbeszéd előmozdítása, a jövő nemzedékek és a családvédelem kérdése, a mesterséges intelligencia emberi jogi vonatkozásai, valamint az egészséges természeti környezettel kapcsolatos emberi jogok kérdése.