Kiss-Rigó László elmondta, a templom küldetése, hogy otthont adjon a közélet, kultúra, a művészet olyan eseményeinek is, amelyeket az evangélium szellemében művelnek.

 A székesegyház rendszeresen ad helyet zenei rendezvényeknek, melyek közül a püspök az egyházmegye alapítója, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódó őszi fesztivált emelte ki.

 Szamosi Szabolcs elmondta, hogy az ország legnagyobb - 10 ezer sípos, 140 regiszteres - Angster-orgonáján kiváló muzsikusok játszanak majd különleges zenésztársakkal, igazán egyedi produkciók élményéhez juttatva a közönséget.

 Az orgonaművész kifejtette, hogy az 1930-ban felavatott hangszer amellett, hogy az ország legnagyobbika, kialakítása is különleges, a hagyományosan a karzaton található sípok mellett a kupolában és a szentélyben is megszólal.

 A megállapodásnak köszönhetően a Dóm orgonáját híres hazai és külföldi művészek fogják megszólaltatni, a műsoron pedig nemcsak liturgikus darabok szerepelnek majd. A koncertsorozatot számos nem mindennapi hangszerpárosítás és az orgona-énekhang együttese is egyedivé varázsolja. Négy különleges duett, négy olyan hangverseny szerepel a bérletben, amelyekben a "hangszerek királynője" mindig újabb és újabb arcát mutatja meg.

 Áprilisban László Boldizsár tenoristát a belga orgonaművész, Etienne Walhain játéka kíséri. Szeptemberben a debreceni Kovács Szilárd és az első Virtuózok ifjú harmonikaművésze, Demeniv Mihály koncertezik majd a székesegyházban. Október elején Szamosi Szabolcs és a Magyar Állami Népi Együttes vezető prímása, Pál István "Szalonna" népzenész duettje ígér izgalmas koncertélményt. Karácsonykor napjaink legkiválóbb magyar orgonaművésze, Fassang László és Palya Bea látogat a Tisza-parti városban.