A külgazdasági és külügyminiszter gazdaságról, a vakcina-beszerzésekről és a belpolitikai helyzetről is beszélt az interjúban. Úgy fogalmazott: a kormány, egy robusztus beruházásösztönző program keretében, eddig 1434 vállalat beruházását támogatta, aminek köszönhetően 1700 milliárd forintnyi fejlesztés jött létre, és ezáltal 270 ezer munkahelyet meg tudtak védeni.
 
Azt is hangsúlyozta, hogy a világgazdaság tavalyi "szenvedése" ellenére megdőlt a beruházási rekord. Annak dacára pedig, hogy a globális kereskedelem 9 százalékkal esett vissza, a magyar export 100 milliárd euró fölé bővült, és a GDP-arányos kivitel globálisan a 11. helyen állt. A világon 114 millióan állás nélkül maradtak, Magyarországon viszont többen dolgoznak, mint két évvel ezelőtt - mondta.
 
Az interjúban beszélt arról is, hogy a visegrádi 4-ek partnersége nélkül ma már betelepítési kvóták lennének, a külső határok védelme pedig nem nyert volna polgárjogot. Ugyanakkor folyamatosak a visegrádi csoport megbontására irányuló törekvések, Brüsszel részéről is. Ezek sikertelenek, és azok is maradnak, ha a négy ország továbbra is elsődlegesen saját nemzeti érdekeit tartja szem előtt, és összefognak - mondta.
 
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Közép-Európa mindig is a nagyhatalmi vetélkedések középpontjában volt, a rendszerváltás óta mindig voltak befolyásolási kísérletek, végül pedig mindig kiderült mely országok, mely politikai csoportok vagy civilnek álcázott politikai szervezetek állnak ezek mögött.
 
Mint mondta, jövőre számos külföldi erő meg fog mozdulni, hogy elősegítse a baloldal győzelmét, "ezt úgy lehet megakadályozni, ha az emberek szavazatukkal nyomatékot adnak azon véleményüknek, hogy nem kérnek a külföldi beavatkozásokból, az oltásellenesekből, a migránspártiakból, és a nemzeti érdekeket védő Orbán-kormányra voksolnak!"