A Somogyi-könyvtár szervezésében szombaton és vasárnap is tematikus sétákra invitálják a turistákat és a lakóhelyüket jobban megismerni kívánó szegedieket. A programok középpontjában ezúttal a szórakoztatást szolgáló épületek állnak, így a szakértő vezetők a szegedi éjszakai élet legális és illegális helyszíneire kalauzolják el a sétálókat, emellett a vendégek megismerkedhetnek a szegedi mozik történetével, a Belvárosi temetőben pedig a színházművészet egykori nagyjainak emlékét idézik föl.
 
A Dóm téri könyvtárépület rejtet zugait vezető segítségével járhatják körbe az arra vállalkozók. Az alagsorban berendezett tárlat egy egykori rádióműszerész-műhelyt mutat be, a kiállításon a készülékek javítását szolgáló eszközökön kívül muzeális berendezések is láthatók. A hétvégén megnyílik az Emlékkönyvtár ajtaja is az érkezők előtt, ahol válogatást láthatnak a Somogyi Károly által alapított könyvtár ritkaságaiból.
 
Szombaton délután az 1883-ban átadott szegedi Nagyszínházban a színfalak mögé pillanthat be a közönség. Vasárnap a szegedi városháza kapui tárulnak fel, az 1882-ben Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján felújított épületet félóránként induló sétákon járhatják be a látogatók.
Szintén szakavatott kalauz mutatja be az 1879-es árvíz utáni újjáépítés során Szeged-Alsóvároson emelt lakóházak emlékét őrző Napsugaras Tájházat, melyben kézműves-foglalkozásokat szerveznek, a tematikus sétákon a városrészben barangolva pedig az egykori típustervek alapján készült oromdíszes épületekkel ismerkedhetnek meg a látogatók.