A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, "ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt - írták.

Ez a vasárnap "az Úr szenvedésének vasárnapja" néven ismert a liturgiában, a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, "megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el" - olvasható az MKPK közleményében.