A közlemény szerint április 5-étől a tavalyi menetrend szerint közlekednek a vonatok a vonalon. A megállás nélküli InterCity-járatok helyett így újra IC- és gyorsvonati részekből álló vegyes szerelvények szállítják majd az utasokat, óránkénti ütemben. Megszűnnek a Kőbánya-Kispesttől Kecskemétig beállított betétjáratok, az úgynevezett televonatokkal azonban a továbbiakban is számolhatnak a két nagyváros között utazók – írták.

A vasúttársaság felidézte: a vonalon a decemberi menetrendváltás óta "legfeljebb félévesre tervezett" próbaüzemben indultak csak a két végállomáson megálló, étkezőkocsival közlekedő InterCity-vonatok. 

Megmarad – a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vonalon már korábban népszerűvé váló- a szegedi vonalon év végén bemutatkozó televonat-szolgáltatás. Az iskolai tanítási rendhez igazodva, vasárnaponként gyorsított menetidővel közlekedő Flirt motorvonatok a továbbiakban is kedvezményes áron, helybiztosítással vehetők igénybe – ismertették.

A MÁV-Start beszámolt arról is, hogy a 2019/2020-as menetrendben másutt bevezetett „kedvező változások” érvényben maradnak. December közepe óta Budapest és Sátoraljaújhely között 35 perccel, Budapest és Zalaegerszeg között 34 perccel, Győr és a Balaton között csaknem 30 perccel, Pécs és a főváros között 13 perccel gyorsabb közlekedést biztosítanak. Veszprém és Zalaegerszeg felé a fokozatosan forgalomba álló, magasabb komfortfokozatú IC+ kocsik közlekednek majd – jelezték.