Benyik György plébános az ajándék rövid hangversennyel egybekötött pénteki átadásán elmondta, az állomás indulóoldalának emeletén elhelyezett hangszeren a Szegedre érkező vagy a pályaudvaron várakozó zongorán játszani tudó utasok zenélhetnek, a maguk és a várakozók örömére.
 
A plébános úgy fogalmazott, reméli, hogy kezdeményezésük kedvező fogadtatásra talál, és hamarosan más állomásokon is zongoraszó köszöntheti majd az utasokat.
 
Mondi Miklós, a MÁV Zrt. Szegedi Pályavasúti Területi Igazgatóságának vezetője elmondta: egy hónapja meglepetésként érte az alapítvány megkeresése, de rövid idő alatt meg tudták teremteni a feltételeket a hangszer elhelyezéséhez. Az igazgató elmondta, az első hasonló projektet tíz éve Angliában szervezték meg, és a pályaudvaron rendezett alkalmi koncertek közösségformáló eseménnyé váltak.
 
Lutz Ilona, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának oktatója közölte, a zenét népszerűsítő kezdeményezés nem példa nélküli, külföldön köztereken, állomásokon vagy áruházakban találkozni zongorákkal. A szegedi állomás zongoráját bárki megszólaltathatja, a tanulmányait elkezdő kisgyermek éppúgy, mint professzionális művész. Az állomáson műfaji megkötés nélkül bármilyen darab előadható, klasszikus mű, dzsessz vagy népzene.