BULVÁR
Először látták letartóztatása után Mick Jagger lányát
A zenei legenda gyermekét Ibizán csukták le, miután többek között ellenállt a rendőri intézkedésnek.
Vin Diesel többévnyi titkolózás után, most színt vallott
Már jó ideje előkészületben van a női főszereplőkre írt Halálos iramban, jelentette be Vin Diesel.
A család ki nem állhatja Arnold Schwarzenegger szerelemgyerekét
A színész gyerekei nem szeretik Arnold törvénytelen fiát.
Felismerhetetlen A Gyűrűk Ura színésze – Kitalálja ki ő?
Egy sor kasszasikert aratott filmben játszott, az utcán mégis simán elmennénk mellette.
Kerekesszékbe kényszerült a rákkal küzdő Jane Fonda
A 85 éves színésznőt kerekesszékben tolva látták a repülőtéren.
Meseszép volt a jordán hercegnő, de mindenki csak Katalint figyelte
A jordán herceg esküvőjén részt vett Vilmos és Katalin is, a hercegné pedig ezúttal is lehengerlő szettben jelent meg.
Döntött a bíróság a halálos lövést leadó Alec Baldwin ügyében
A színész peren kívüli megállapodást kötött az elhunyt operatőr, Halyna Hutchins családjával, melyet az ügyészség most jóváhagyott.
Al Pacino DNS-tesztet követelt, a színészt is sokkolta az eredmény
A terhesség körülményeiről egy bennfentes rántotta le a leplet.
Magából kikelve ordibált biztonsági őrével Selena Gomez
Senki nem tudta pontosan, hogy az énekesnő miért kiabál a testőrével, egy rajongó árulta el, mi állt a vita hátterében.
2023. június 3. szombat, Klotild és Pünkösd napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg