Botka László polgármester a projektet bemutató rendezvényen elmondta, a városban a távfűtött lakások száma meghaladja a 27 ezret, a 23 fűtőmű ezek mellett további 469 intézményt is kiszolgál. Hozzátette: ehhez évente 27 millió köbméter földgázt és 6,433 millió kilowattóra villamos energiát használnak föl.
 
Szegeden a távfűtő-rendszer a legnagyobb károsanyag-kibocsátó - tudatta a polgármester.
 
A város legnagyobb környezetvédelmi beruházásának köszönhetően négy év alatt felére csökken a távfűtéshez felhasznált gáz mennyisége és a szén-dioxid-kibocsátás - hangsúlyozta Botka László.
 
Kóbor Balázs, a Szegedi Távfűtő Kft. ügyvezető igazgatója a beruházás részleteit ismertetve közölte, kilenc szegedi hőkörzetben egy-egy kitermelő és két-két 2000 méteres talpmélységű visszasajtoló kutat fúrnak, amelyek átlagos hozama óránként 80 köbméter 92 fokos hőmérsékletű termálvíz lesz. A kutak éves szinten 450-500 ezer gigajoule (GJ) hőenergiát biztosítanak.
 
A szegedi - Reykjavík után - Európa második legnagyobb geotermikus lakossági távhőszolgáltató-rendszere lesz - mondta az igazgató.
 
A kinyert termálvíz teljes egészét visszasajtolják, ezzel biztosítva a rendszer fenntarthatóságát - tudatta a szakember. Hozzátette: a geotermikus fűtési rendszer kellő karbantartás mellett 60-80 évig működhet.
 
Péter Tamás, a pénzügyi befektető Geo Hőterm Kft. ügyvezetője elmondta, a 22 milliárd forintos fejlesztést a cég, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nkft., valamint a Szegedi Távfűtő Kft. konzorciuma valósítja meg. A beruházás költségeiből 9,6 milliárd forintot uniós támogatás fedez.
 
Egy-egy kút fúrása átlagosan 3 hónapig tart, a beruházás része emellett 44 kilométer távvezeték lefektetése, valamint 75 hőcserélő kialakítása a távhő szolgáltató központjaiban - közölte az ügyvezető.
 
Az első hőkörzetben, az Odesszai városrészben november közepén már termál energia biztosítja a fűtést, a teljes beruházás 2022/2023-as fűtési idényre készül el - tudatta a szakember.
 
A cégcsoport Szegeden a belvárosban és Újszegeden már kialakított és működtet két geotermikus fűtési rendszert. A beruházás kivitelezőjét, a Hansa-Kontakt Inv. Kft.-t 2012-ben indította el geotermikus kutak fúrásával foglalkozó divízióját. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalkozás jegyzett tőkéje 6,780 milliárd forint, a tavalyi értékesítésből származó nettó árbevétele meghaladta az 5 milliárd forintot, adózott eredménye az 1,14 milliárd forintot.