Tudatos fejlesztés hozta el az okostelefonok korszakát
Tudatos fejlesztés hozta el az okostelefonok korszakát
Képes Gábor és az Apple II. Fotó: N. Sz.

Új időszaki számítógépes kiállítás nyílt a Szent-Györgyi Albert AGÓRA központban, amely az elmúlt 40 év fejlődését mutatja be. A mostani okostelefon korszak alapjai akkor kezdődtek meg, amikor két számítástechnikai zseni megunta a szoba méretű számítógépeket, és neki láttak megalkotni minden idők legfelhasználóbarátabb eszközeit.

A Szent-Györgyi Albert Agora megnyitása óta helyet ad egy világszínvonalú számítástechnikai állandó kiállításnak, az Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Informatika Történeti Kiállításának, ahol a kezdetektől fogva végig lehet követni az informatika fejlődését.

„Amikor még csak tervezték ezt az épületet, már akkor tudtuk, hogy helyet fogunk adni tudományos kiállításoknak, hiszen közművelődési intézményként egy egyetemi városban az is a feladataink közé tartozik a tudomány népszerűsítése. Csoportokat, és egyéni érdeklődőket is fogadunk, nagy népszerűségnek örvendenek az állandó, és az időszakos kiállítások is.” - mondta el a Helyi Híradónak Orbán Hedvig, az intézmény igazgatója.

A „Nem esett messze az alma a fájától” nevet kapott kiállítást korábban az újpesti Ifjúsági Házban is látni lehetett, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szervezésében. Az igazgató szerint az itt fellelhető, már-már a múlt homályába veszett darabok rengeteg tanulsággal szolgálnak a mai fiatalok számára is.

„Fontos megtudni, hogy miből fejlődött ki a okostelefon-korszak. Az a vonal, amit annak idején Steve Jobs megalkotott, kezdettől az interaktivitást célozta meg, ez negyven évvel ezelőtt volt, meg lehet figyelni, meddig jutottunk. A személyi számítógépek megjelenése hatalmas kitörés volt abban az időben, teremnyi számítógépek voltak, ezt unta meg néhány zseni, és azt akarta elérni, hogy bevonja a felhasználót a kezelésbe, ne csak feladatot hajtson végre egy számítógép. Ekkor kezdődött el a tudatos fejlesztés forradalma.” – mondta el Alföldi István.

Azt, hogy a mai gyűjtők számára mennyire nagy értéket képviselnek a számítástechnika történet egyes darabjai, jól mutatja, hogy az első Apple gépek egyike nemrég mintegy 250 millió forintért kelt el egy aukción. Ebből ugyan nem sikerült beszerezni egy példányt a kiállításra, a második, milliós sorozatgyártást megélt darabot viszont Szegeden is látni lehet.

„Az Apple II gép egy hatalmas fordulópont volt, ezt is kiállítjuk most Szegeden. Ezt a számítógépet már milliós sorozatban gyártották, 1977-ben került a piacra, és egészen az 1990-es évek elejéig jelen volt az amerikai oktatási rendszerben. Ha megnézzük, hogy a mai számítógépek milyen ütemben avulnak el, akkor azt hiszem ez szép teljesítménynek nevezhető” – tudtuk meg Képes Gábortól, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatársától.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és Nagy Károly magángyűjtő tárlata az NJSZT Informatika Történeti Kiállításának (http://ajovomultja.hu ) időszaki kiállításaként látható az év végéig, az Agora területén, több, világszerte egyedülálló számítástechnika történeti darabbal.

2017. március 24. péntek, Gábor és Karina napja
Szeged: Felszakadozott felhőzet
15 °
Felszakadozott felhőzet
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg